Például vannak vizuális szubmodalitások, melyek a képhez viszonyított helyzetre, a kép méretére, színére (fekete-fehérségére), fényerősségére vonatkoznak valamint arra, hogy mi magunk asszociáltan vagy disszociáltan szerepelünk a képen. Vannak auditív szubmodalitásaink is, ide tartozik a hangerő, a helyszín, a hangszín, a szünetek és a tempó. Vannak természetesen kinesztetikus szubmodalitások is: helyszínek, alakok, hőmérséklet, mozgás, intenzitás és időtartam. Még további szubmodalitásai is vannak az egyes modalitásoknak - az ebben a bekezdésben említettek kulcsfontosságúak.
Az NLP-ben a forma érdekel minket, nem a tartalom.
Csak úgy, mint ahogy a transzformációs grammatikában, mely az NLP-t is befolyásolta, a nyelvészt elsősorban a nyelv szerkezete érdekelte, mintsem a konkrét szavak értelme. Ez a megközelítés épp úgy forradalmasította a nyelvészetet, mint ahogy az NLP forradalmasította a változási munkát. Az NLP megszabadult attól az elvárástól, hogy a változást előidéző személy a problémák tartalmát kutassa; az NLP-ben a szerkezetet vagy formát derítjük fel. A szubmodalitások egy szintjét képezik a formának.
Tehát az egyes problémák és megoldások egy bizonyos szerkezetet öltenek fejünkben. Minden egyes probléma fajtának megvan a saját egyedi formája és szubmodalitásai. Kezdjünk két ellentétes tapasztalás felderítésével: a (zűr)zavarral és a megértéssel.
Egyszer megkértem az egyik NLP Practitioner csoportom tagjait, hogy írják le mi a (zűr)zavar és mi a megértés. Íme, néhány válasz:
„Általában ez azt jelenti, hogy képtelen vagy a végére jutni annak, amit el akarsz érni, az eredménynek.”
„Nincsen logikus sorrendje a gondolataidnak”.
„Ellentmondó üzeneteket kapsz, mert még nem sikerült kibogozni őket.”
„A megértés az, amikor a hozzád érkező információt képes vagy feldolgozni és valamilyen olyan sorrendbe rakni, amelyet értelmezni tudsz.”
A (zűr)zavar és a megértés inkább az információ kezelésének egy módja, mintsem maga a tudás. Általában a megértésnél az egész történet a rendelkezésünkre áll, míg a zavar esetén még vagy jön további információ, vagy már megvan az összes összetevő, de még nem tudjuk kibogozni a szerkezetüket. Noha sok embert kellemetlenül érint a (zűr)zavar, ez is egy rendben lévő helyzet. A legtöbb esetben annak a jele, hogy hamarosan áttörést fogunk elérni.
Amikor NLP Practitioner tanfolyamokon tanítok, gyakran alkalmazom az induktív tanulást, amely elősegíti, hogy a tanfolyam résztvevői a saját tanulási folyamatukra hatással legyenek. Tanulás közben rá szoktam mutatni, hogy a kétértelműség tűrése igen hasznos állapot, ha azzal a (zűr)zavarral kell megküzdeni, amely az általam tanított elemek összerakása, tanulása közben megjelenik. Amondó vagyok, hogy ebben az esetben a (zűr)zavar állapota megfelelő, és ha a tanuló túl hamar akar mindent alaposan megérteni, akkor az illető megfosztja magát egy igen értékes tanulási élménytől. Az NLP tanulásakor a tudatos megértés kevesebbet ér a tudattalan hozzáértésnél. Inkább adjanak nekem egy olyan NLP gyakorlót, aki bármikor alkalmazni tudja az NLP-t, még akkor is, ha nincs tisztában az elnevezésekkel, ellenben valakivel, aki tudja az elméletet, de nem tudja a valóságban bemutatni, hogy elsajátította az NLP-t.
Ugyanakkor mindennapi szituációkban a szubmodalitások hasznos eszközként szolgálnak, hogy segítsünk a (zűr)zavar átstrukturálásba és hogy betekintést nyerhessünk a zavart okozó dolgokba. A zűrzavar általában a megismerést megelőző lépés. Tehát a zűrzavar arról szól, hogy különböző dolgokat összerakjunk. Ha valami olyannak a szubmodalitásait akarnánk előidézni, ami zavart okoz és valami olyan hasonló dolognak, amit az illető megért, akkor nagy valószínűséggel eltérésekre bukkannánk a szubmodalitások terén. A kérdés tehát az, hogy mi történne, ha átváltoztatnánk a zűrzavar szubmodalitásait a megértésére.
Az NLP-ben létezik egy „Mapping Across Submodalities” nevű folyamat, azaz a Szubmodalitások Áttérképezése, amellyel először Bandler 1985-ös a „Using Your Brain For a Change” (Használjuk az agyunkat a változtatáshoz) című könyvében találkoztam. A könyv, melyet Steve és Connirae Andreas szerkesztett, volt az első olyan NLP-ről szóló mű, amely kizárólag a szubmodalitásokra koncentrált.
Alább található egy bemutató átírása, melyet több évvel ezelőtt történt és ahol egy számítógép fóbiás hölgy legyőzte félelmét és elkezdte elsajátítani a számítógépezés alapjait, de még mindig nem értette a Word szerkesztő egyes elemeit.
A zűrzavar szubmodalitásai
Michael: „Rendben Jane”
J.P: „Kicsit össze vagyok zavarodva, hogy hogyan használjam a Wordben a számozásokat és a felsorolást.”
M.C: „Aha, és mi az, amit értesz?”
J.P: „Tudom, hogy hogyan kell e-mailt küldeni”
M.C: „Akkor gondolj csak arra a zűrzavarra”
M.C: „Szeretném, ha felidéznél egy képet róla, ahogy a fejedben szerepel. Szóval gondolj arra most. Megvan?”
J.P „Aha”
M.C: „Mit nézel?”
J.P „A dühömet”
M.C: “Hogyan szerepel a fejedben a dühöd?”
J.P: „Piros”
M.C „Tehát piros a dühöd?
M.C „Szóval hol van ez a kép?”
J.P “Előttem.”
M.C „Asszociált vagy disszociált vagy?”
J.P „Disszociált vagyok, önmagamat nézem.”
M.C „Magadat nézed”
J.P „A fejemet nézem hátulról.”
M.C „A fejedet nézed hátulról”
J.P „Aha”
M.C „Milyen méretű?”
J,P „Hmm…hát olyan közepes”
M.C „Közepes. És pontosan ott van?”
M.C „Oké, szóval közepes méretű és ott van”
J.P „Nagyjából ott.”
M.C „Na és színes?”
J.P „Igen, színes.”
M.C „Mennyire erősek a színek?”
J.P „Hát olyan normális, csak normális színű, mármint normális nekem – színreprezentáció”,
M.C „Szóval igazi színű”
J.P „Igen, igazi színű
M.C „Még mi mást veszel észre rajta, van mozgás a képen?”
J.P „Nincs”.
M.C „Szóval még milyen dolog tűnik fel rajta?”
M.C „Előtted van, kb. ekkora, van kerete?”
J.P „Nincs.”
M.C „És életnagyságú a kép?”
J.P „Nem, valamivel kisebb az életnagyságúnál.”
M.C „De látod magad benne, nincsen kerete és panorámaszerű?”
J.P „Igen.”
M.C „Még mit veszel észre a képen?”
J.P “Őőőő, a képernyő eléggé világos.”
M.C „Szóval világos a képernyő?”
A megértés szubmodalitásai
M.C „Akkor nézzük az e-mailt. Mondtál valamit az e-mailről”
J.P „Igen, így volt, azt mondtam, hogy tudom, hogyan kell e-mailt küldeni”
M.C „Oké, akkor menjünk és küldjünk egy e-mailt, rendben? Megvan a kép?”.
J.P „Igen, ezúttal asszociált.”
M.C „Oké. Szóval benne vagy a képben, asszociált. Milyen méretű a kép?”
J.P „Teljesen kitölti a látóteremet.”
M.C „Teljesen kitölti a látóteredet. Színes?”
J.P „A számítógép képernyője, az ott óriási”
M.C „Szóval a számítógép képernyő óriási és jobbra van. Ami az elhelyezkedését illeti: jobbra van, óriás és jobbra van?”
M.C „És a színével kapcsolatban mit veszel észre?”
J.P „Világosabb”
M.C „Oké, szóval világosabb. Még mindig megvan az a világos, nagyon világos képernyő?”
J.P „Igen.”
M.C „Jó, megvan a világos képernyő. Rendben. Mi van a kerettel?”
J.P „A keret majdnem maga a számítógép képernyő kerete.”
M.C „Szóval van keret körülötte a számítógép képernyőjével együtt, ugye?”
J.P „Igen.”
M.C „És mi történik a fejedben? Van bármilyen szubmodalitás a fejedben vagy bármilyen kinesztetikus szubmodalitás?”
J.P „Őőő, hát nem, mert természetes, hogy tudom”
M.C „Oké, szóval természetes. És mi van a belső párbeszéddel?”
J.P „Nem, nincsen ilyen.”
M.C „Nincs belső párbeszéd.”
Áttérképezés
M.C „Oké, akkor jöjjünk rá, hogy melyik különbség az, ami igazán különbséget tesz.”
M.C „Akkor hozzuk vissza a zűrzavart”
J.P”“Megvan.”
M.C “Megvan, akkor tartsd ott. Arra szeretnélek kérni, hogy lépjél bele a képbe, legyél asszociált, jó?”
J.P „Mm, hmm.”
M.C „Mi történik?”
J.P „Ez elég nehéz azért. Már kint is vagyok.”
M.C „Jó akkor menjél bele és maradj ott egy kicsit.”
M.C „Mi történik a fejedben lévő érzéssel, amikor ezt teszed, és mi történik a zűrzavarral?”
J.P „Újra meg újra kijövök belőle. Nagyon nehéz bennmaradni”
M.C „Akkor próbáld meg még egyszer.”
J.P „A számítógép képernyő ugyanúgy kezd kinézni, mint a másik”
M.C „Belelép és ez megváltoztatja a számítógép képernyőt a másikra. Oké”.
M.C „Most mondd el, hogy mi történik a zűrzavarral”
J.P „Megváltozik”
M.C „Oké, akkor még csináld vissza egy kicsit olyanra, amilyen volt”:
J.P „Nem ugyanolyan.”
M.C „Légy ismét asszociált és engedd, hogy teljesen kitöltse a látótered”
M.C „Hozd fel a képernyőt jobbra, világosítsd ki és legyen kerete, természetes színű. Tartsd ott. Mi történik most?”
J.P „Hát igazándiból úgy néz ki, mint a másik kép.”
M.C „Ugyanolyan, mint a másik kép. Mi történik a fejedben?”
J.P „Nincs piros” (ez egy nagyon lényeges kijelentés)
M.C „És mi történik a belső párbeszéddel?” (ezt még később elmagyarázom)
J.P „Nincs ott”
M.C „És mi történik a (zűr)zavarral?”
J.P „Nincs ott.”
M.C „Nincs ott. Rendben, akkor tartsd ott.”
M.C „Akkor most mit kell csinálnod ahhoz, hogy jobban értsd a felsorolást?”
J.P „Oké. Meg kell változtatnom azt, ahogy nézem őket.” ”
Teszt
M.C „Oké, mi történik, amikor a régi képet hívod elő?”
M.C „Mármint, amikor azt mondtam, hogy akkor menj és idézzél fel egy képet…”
J.P „Igen”
M.C „egy, két, három számról – mi történik?”
J.P „Nagyon jól megy.”
M.C „Oké.”
J.P „Meg tudom csinálni.”
M.C „Meg tudod csinálni.”
J.P „Aha.”
A jövő
M.C „Akkor most képzeld el, hogy rákattintasz arra a képernyőre, arra a dologra a képernyő tetején, ami valahol ott fenn lesz, ugye?”
M.C „És akkor megkapod a felsorolást és a számozást. Na, ezt kell csinálnia. Még egy darabot hozzá kell tenni. Vajon találékonyabb, annak a plusz egy darabnak a megszerzésében?”
M.C “Hogy megy?”
J.P “Jól”
M.C “Nagyon jó.”
Magyarázat
Amikor az átírás elején említett piros dühről kérdeztem, Jane egy, a fejében lévő érzésként írta le. Azt mondta, hogy olyan volt, mint egy súlytalan, négyzet alakú tál vérrel tele, ami nem mozdul meg, amíg el nem kezded rázni. Aztán volt egy belső hang is a probléma állapotban. A hang suttogott, alacsony hangszínen beszélt, amit sztereóban érzékelt. A fenti átírásba nem tettem bele az auditív és kinesztetikus szubmodalitásokat, mert nem volt a forrás ábrázolással összefüggő szubmodalitás. A lényeg itt az, hogy, amikor megváltoztatta a probléma állapot szubmodalitásait és a forrás állapotéra igazította azokat, akkor az új reprezentációban a kinesztetikus és auditív szubmodalitások is megváltoztak.
Ahogy már korábban említettem, ilyen helyzetekben a kliensnek két szubmodalitás készlete van. A szubmodalitások jelentik a reprezentációk kódjait. Azt a folyamatot, amikor a különbségeket keressük, kontrasztív analízisnek nevezzük. A Practitioner tanfolyamaimon megkérem a tanulókat, hogy az egyes szubmodalitásokat egyenként változtassák meg azért, hogy érzékeljék minden változás hatását. Miután megváltoztatták a szubmodalitást, a vezető megkéri a klienst, hogy állítsa vissza olyanra, amilyen volt. A folyamat során a „vezető szubmodalitásról” tanulnak az emberek. A „vezető” szubmodalitás az, amelyik a legnagyobb súllyal esik latba a rendszerben. Gyakran előfordul, hogy amikor a vezetőt megváltoztatod, vele együtt megváltozik a többi szubmodalitás is. Jane esetében ez a vezető az asszociáció/disszociáció volt. Amikor a második képbe belelépett, a többi szubmodalitás megváltozott és eltűnt a piros érzet.
Jane esetében számos különböző szubmodalitás volt, de nem mindig van ez így.
Néha csak egyetlen egy fog különbözni. Jane esetében volt az asszociáció, az egyik ábrázolás asszociált, míg a másik disszociált volt. Az asszociált állapot, amikor benne vagy a képben és magát a képernyőt nézed, mintha ott lennél. Disszociált, amikor kívülről látod magad a képen, mintha egy videót vagy fotót néznél. Jane képének volt kerete az ábrázolásban és a tárgy elhelyezkedése is különbözött. Szintén más volt a főbb tárgyak mérete és a színek erőssége.
A folyamat
1. Tárd fel X szubmodalitásait (amihez másként kívánok viszonyulni)
Szakítsd meg az állapotot
2. Tárd fel Y szubmodalitásait (amihez jól viszonyulok)
Szakítsd meg az állapotot
3. Jegyezd meg, hogy mely szubmodalitások különböznek az egyes állapotokban
4. Végezz kereszttérképezést. A kliens előhívja X reprezentációját és megváltoztatja a egyenként a szubmodalitásokat (a felépítését) a kontrasztív analízis alapján úgy, hogy azok az Y szubmodalitásokkal azonosak legyenek. Ezt a folyamatot kereszttérképezésnek hívjuk, amikor X tartalmát rávetítjük Y felépítésére.
5. Mélyítsd el a munka eredményét
6. Ellenőrizd le a munkádat
A fenti folyamatot bármilyen egymásnak ellentmondó élménypár esetén használhatjuk.
Lehet a motiváltat és a motiválatlant kereszttérképezni, a szorongást a nyugalommal, a zárkózottat a nyitottal. Hasznos, ha olyan élményeket választunk, amelyek hasonlítanak, ahogy például Jane esetében a zűrzavar és a megértés is a számítógépezéshez kapcsolódott. Ez egy hasznos technika gyors változás előidézéséhez, egyszerű eszközöket használva. Fontos, hogy a vezető bármelyik rendszerben lehet.
Szeretek az NLP folyamatokra egy rendszerként tekinteni. Mint minden rendszerben, ha egy tényezőt megváltoztatunk, akkor az adott tényezőhöz fűződő kapcsolatokat is megváltoztatjuk, és a rendszer újrarendezi magát. A hatékony NLP kulcsa, hogy felismerjük, mely tényezőnek van a legnagyobb befolyása.
Írta: Michael Carroll
Fordította: Damásdi Judit ( Taking charge of confusion, NLP Academy Newsletter, 2013/04 alapján)
