Generative coaching: Egy harmadik generációs módszer

Az elmúlt fél évszázad során számos módszer került kidolgozásra, melyek segítenek a változásban. A coachinghoz kapcsolódóan három releváns generációját tudjuk megkülönböztetni ezeknek a módszereknek.

 

Az első a hagyományos pszichoterápia, melyet eredetileg Freud és társai fejlesztettek ki.

Itt a hangsúly a problémákon (ezekre gyakran „mentális betegségként” gondolnak) és a múlton (azon negatív események sorozata, melyek a jelenlegi problémákat „okozták”) van. Az alapötlet az, hogy a történeti okozatok intellektuális megértése kiszabadítja az egyént problémái szorításából. Létfontosságú felemlegetni a múltat ahhoz, hogy a jelent felszabadítsuk úgy, hogy a terapeuta gyakran egy távolságtartó szakértőként működik, aki diagnosztizálja az ügyfél kórképét.

Többek számára nem volt vonzó ez a módszer, mert a) túl sokáig tartott b) nagyon drága volt c) kórképként jelenítette meg és stigmatizálta az embereket d) gyakran kevés vagy semmilyen valós változást nem eredményezett. Erre adott válaszként a változás második generációs módszerei az egyén erőforrásait és pozitív céljait hangsúlyozták, a cselekvést az elemzés felé helyezték és megoldás-orientált jövőképet alkottak. Ezek a módszerek először a pszichoterápián belül alakultak ki, olyan különböző terápiás módszerekkel, mint például Fritz Perls Gestalt terápiája, Eric Berne Tranzakcionális Analízise és Milton Ericson hipnózis módszere.

Második generáció: ezekkel egy időben az emberi potenciál mozgalom egy kapcsolódó területe is megszületett a hatvanas és hetvenes éveken.

Ez elutasította az autoriátrius és atyáskodó megközelítést és pozitív változásokat favorizált fokozott tudatosság, önmegvalósítás és módosult tudatállapotok által. Ezek az új módszerek osztoztak egy ügyfél-központú, pozitív megközelítésen, amelyek élesen különböztek az első generációtól.

Ezek a másodgenerációs módszerek a kilencvenes években elvezettek ahhoz, amit ma már hagyományos coachingnak nevezünk. A coaching nem csak „beteg” vagy „sérült” pácienseknek szólt, hanem olyan egészséges embereknek is, akik szerették volna jobbá tenni szakmai és magánéletüket. Mivel megszabadult az „őrült” stigmájától és a szigorú hierarchiáktól, a coaching igen vonzó lett sokaknak és számos területen talált alkalmazásra, mint például az élet fejlesztés, üzlet, egészség és sportok területén.

Harmadik generáció: mivel a hagyományos terápiával szembeállította magát, a coaching tabuként vagy lényegtelenként tekintett olyan területekre, mint az érzelmi munka és a belső tudatosság.

Úgy véljük, hogy ezek a megkötések nem segítenek, szükségtelenek és a legjobbfajta coaching ugyanannyi figyelmet szentel a „külső játszmának”, az egyén céljainak, megélt tapasztalatainak és gyakorlati döntéseinek, mint annak, amit Tim Gallwey (2000) a „belső játszmának” nevezett az egyén tudatában. Ez a megközelítés azt feltételezi, hogy minden realitás és identitás konstruált és, hogy az egyén vagy a csoport állapota – tehát hiedelmeik, szándékaik, benyomásaik, szomatikus mintáik és kognitív jelentéseik – szolgál ezeknek a konstrukcióknak az alapjául (Gilligan, 2012). Ez arra irányul, hogy integráljon különböző dualitásokat egy „is/és” megközelítéssel- külső/belső, problémák/források, múlt/jövő, kognitív/szomatikus stb. – és ezen alapul az, amit harmadik generációs módszereknek nevezünk.

Egy rövid példa segíthet abban, hogy megértsük a változási munka három generációja között rejlő különbségeket. John egy negyven éves férfi, aki az édesanyjával él és telefonos üzletkötőként küszködik. Ha hagyományos pszichoterápián venne részt, nagy valószínűséggel diagnosztizálnának nála valamilyen mentális rendellenességet, amely fogva tartja, pl.: depressziót, szorongást, jellemzavarokat, és a munka vagy a gyógyszerezésére irányulna, eltávolítva a tüneteket miután megértettük okaikat (pl.: negatív gyermekkori élmények) vagy arra, hogy megkérdőjelezze negatív vagy nem realitás alapú gondolkodását. A hagyományos coaching elsősorban pozitív, jövő-orientált célok megfogalmazására irányulna (pl.: egy saját vállalkozás beindítása) és megpróbálná beazonosítani az erőforrásait (mentorokat, társakat, pozitív asszociációkat), valamint azokat a cselekedeteket, amelyekkel gyakorlatban el lehet érni a célt.

A generative coaching megbizonyosodna arról, hogy céljai/szándékai kongruensek és „rezonálnak” (ahogy azt a későbbiekben bemutatjuk), majd megpróbálná kifejleszteni legjobb tudatállapotát, hogy a pozitív szándékok megvalósulhassanak. Az ilyenfajta ráhangolódás egy optimális állapotra magával hordozhat szomatikus centralizációt, beazonosítva és átalakítva a negatív hiedelmeket, különböző erőforrások beemelésével. Biztosítaná az akció terveket, beazonosítaná és átformálná azokat a negatív érzelmeket és kapcsolatokat, melyek relevánsak a cél szempontjából és kinyitná egy kreatív tudatosság felé.

Ezáltal a generative coachingra a hagyományos coaching tágabb és mélyebb válfajaként tekinthetünk. Annak hangsúlyozásával, hogy az egyén felel saját élete alakításáért, arra készteti az embereket, hogy megtanulják, miként tudják álmaikat megvalósítani úgy, hogy saját kreatív tudatosságuk mestereivé válnak. Miközben fenntart egy pozitív megközelítést a jövőt és a „végtelen lehetőségeket” illetően, az egyén egész tapasztalásra – pozitív és negatív belső állapotokra, hiedelmekre, múltbéli tapasztalatokra, kreatív elképzelésekre, szomatikus állapotokra stb. – potenciális forrásként tekint, amelyek segíthetnek elérni ezeket a pozitív célokat. Ahhoz, hogy egy kicsit jobban megértsük ezt a folyamatot, térjünk most át a generativ coaching öt alapvető lépésére.

A Generative Coaching öt lépése

A Generative coaching a kreatív munkára egyfajta fegyelmezett flow folyamatként tekint, tehát egyszerre kell aktiválnia és megbíznia a kreatív tudatosságot, amely átjár minden teremtő munkát és azt a fegyelmet nyújtania, amellyel ügyesen alakíthatja az élmény folyását kreatív cselekedetté. Ezt a fegyelmezettséget öt alapvető lépés köré rendezzük.

Első lépés: A pozitív szándékok/célok beazonosítása

A generatív tudatosság középpontjában az a pozitív szándék áll, hogy kreatívan éljünk a világban. A pozitív szándékok, ha mély szomatikus rezonanciával párosulnak, a kreatív tudatosság rendezőerőit képviselik. Összefonódnak körülöttük a végtelen lehetőségek mintái és a konkrét realitások.

A pozitív szándékot és célokat különféle kérdésekkel lehet azonosítani:

- Konkrétan mit szeretne elérni?

- Mi a küldetése?

- Mi az álma?

- Mi a hivatása?

- Mi az ön legmélyebb szándéka?

- Mi a célja az életben?

Természetesen a „pozitív” nem a „jó” kontra „rossz” különbséget jelenti, hanem annak a megfogalmazását, ha van valami, amit az ember meg akar tapasztalni, vagy el akar érni a világban – például egy intim kapcsolatot, sikeres üzletet, jó egészséget.

Ahhoz, hogy létrehozzunk dolgokat ezeknek a pozitív céloknak tömörnek kell lenniük. A tömör alatt azt értjük, hogy egy célállítás legfeljebb öt szavas lehet. Például megkérhetjük az ügyfelet, hogy használja az alábbi állítást:

Amit leginkább meg akarok teremteni az életben az X.

Itt az X legfeljebb öt szóból állhat. Ezt szigorúan, de egyúttal játékosan is betartathatja a coach, ha feltartott kézzel számolja ujjain a céltartalom megfogalmazásához használt szavakat. Ha a megengedett terjedelmet átlépik, egy játékos sípolással jelzünk, és a klienst megkérjük, hogy gondoljon ki egy tömörebb megfogalmazást. A lényege az, hogy a célt tisztán, egyszerűen megfogalmazza. Ha ezen az első szinten túl „bőbeszédű”, azzal a tudatosság vizeit besározza. Noha fontos a háttér információk másodlagos szintje, ezt meg kell különböztetnünk az elsődleges cél egyszerű alapjaitól.

A teremtő cél harmadik feltétele az, hogy rezonáljon. Ez azt jelenti, hogy az, ahogy a kliens beszél róla, egyfajta érzetet kell, hogy keltsen mind a beszélőben mind a hallgatóságban. Ha senkit nem érint meg az illető célja, akkor valószínűleg kevés hatása lesz. Tehát az interjú során végig azt az általános kérdést használjuk, hogy „Ha kimondja, megéli X-et vagy rágondol, akkor hol érzi annak központját testében?”

Az ilyen kérdések lehetőséget nyújtanak arra, hogy a verbális (kognitív) elmét összekössük szomatikus (testi) alapjával, amely véleményünk szerint kulcsfontosságú része a kreatív cselekvéshez szükséges elme-test egység létrehozásában. Enélkül a szavaknak gyakran nincs erejük. A szavak mágikussá válnak azzal, hogy az illetőt megtanítjuk, miként érzékelje a kreatív tudatosság mögött rejlő szomatikus/kognitív kapcsolatot.

Míg a jól megfogalmazott célnak ez a három feltétele – pozitív, tömör és rezonál – egyszerű, gyakorlatban mégsem mindig könnyű megfelelni nekik. Ahogy máshol már kitértünk erre (Gilligan 2012; Gilligan és Dilts publikálás alatt), a hatékony coaching általában azért szükséges, hogy a kliensek megtaláljanak és fenntartsanak egy kézzel fogható kapcsolatot legmélyebb céljaikkal.

John, a már fenn idézett példa, generative coaching miatt fordult hozzám. Amikor eleinte céljairól kérdeztem, csak annyit tudott mondani, hogy „jobban akarja magát érezni”, „nem akar anyjával élni” és „nem akar többet aggódni”. Ezeket nem tekinthetjük jól megfogalmazott céloknak a generative coachingban, hiszen túl homályosak és/vagy negatívak. Több találkozóra is szükségünk volt ahhoz, hogy mélyebb szinten érzékeljen és beszéljen a „sikeres internetes cég létrehozásának” pozitív céljáról. Ez az elmozdulás azután következett be, hogy időt fordítottunk arra, hogy segítsünk neki kidolgozni egy teremtő állapotot, amely a módszer második lépése.

A második lépés: „A belső játszma” avagyon egy teremtő állapot kifejlesztése

Ahhoz, hogy álmaikat megvalósítsák, az embereknek létre kell tudni hozni és fenn kell tudni tartani kreatív tudatállapotokat. A generative coaching második lépése erre összpontosít. Ahogy már korábban említettük, a központi felvetés az, hogy az egyes emberek aktívan megteremtik saját realitásukat és tapasztalásukat, és ez a kreatív folyamat jelenik meg szűrők vagy térképek különböző szintjein. Ezek a szűrők olyanok, mint az ólomüveg ablakok: átalakítják a kreatív tudatállapotot a tapasztalt valóság konkrét mintáiba (lásd Gilligan 2012). Az identitás számos szintjét lefedik – például idegi, kulturális, családi vagy egyéni – és többféle értéket is tartalmaznak (például hiedelmeket, testképet, alapvető értékeket, a jövőre vonatkozó ötleteket, transzgenerácós mintákat stb.).

Ezeknek a szűrőknek a működésétől függ a konkrét valóság. Például a Stanford Egyetemen végzett kutatásom során, mely az állapotfüggő emlékezetre vonatkozott, arra jutottunk, hogy amikor az egyén egy bizonyos érzelmi állapotban (például szomorúság) volt, kognitív folyamatait – például emlékezet, érzékelés, figyelem és a jövőre vonatkozó jóslatok – meghatározta az adott hangulat (Gilligan & Bower, 1984). Azzal, ha átkerült egy másik hangulatba (például boldogság), jelentős változások álltak be ezekben a kognitív folyamatokban, az új hangulat irányában. Tehát az érzelmi hangulat megszűri a valóság tapasztalását.

Természetesen van számos másfajta elfogultság is. A generative coachingban három általános szűrőt különböztetünk meg: 1. szomatikus 2. kognitív és 3. kapcsolati szűrőket. Azon az emberen, aki probléma állapotban van, negatív mintákat lehet felfedezni szomatikus, kognitív és kapcsolati területeken. Például görnyedtebb vagy merevebb testtartása, negatívabbak hiedelmei és kritikusabb. Ha ezeket a szűrőket elmozdítjuk pozitívabb és magasabb minőségű értékek felé, új tapasztalatok és valóság válnak lehetségessé. Tehát a generative coaching sok figyelmet szentel annak, hogy segítse klienseit „teremtő”, azaz generatív állapotba kerülni. Angolul két mozaikszót használunk ennek felderítésére ügyfeleinkkel: COACH vs. CRASH. A COACH angolul a centred (központi), open (nyitott), aware (tudatos), connected (kapcsolódott) és holding space (helyt elfoglaló) rövidítése, míg a CRASH a contracted (összezsugorodott), reactive (reaktív), analysis-paralysis (analízis-paralízis), separating (szeparáló) és hurt/hateful (sértett/gyűlöletes) szavakból áll. A CRASH állapotok problémákhoz vagy beragadáshoz vezetnek, míg a COACH állapotok teret engednek a kreativitásnak és a pozitív reakcióknak. Megtanítjuk a klienseket, hogy felismerjék, ha negatív állapotban vannak és hogy, hogyan tudnak átkerülni egy teremtő állapotba mielőtt megbíznának gondolataikban vagy cselekedeteikben.

Mikor Johnt coacholtam, egyértelműen egy alacsony minőségű, negatív állapotban volt, mikor szakmai életére gondolt – aggódott, önmagát hibáztatta, feszült volt és a negatív képekre összpontosított. Feltérképeztük, hogy hogyan tudna kialakítani egy teremtő állapotot, központosítással, pozitív jövőképekkel és egy képzeletbeli „erőforrás tanács” kifejlesztésével (Gilligan 2012), melyben mentorszerű figurák álltak rendelkezésére, hogy tanácsot és útmutatást nyújtsanak neki. Naponta többször is gyakorolta ezt a teremtő állapotot. Lassacskán lecserélte a CRASH állapotot egy teremtő COACH állapottal, különösen munkájára vonatkozóan. Ennek eredményeképpen jelentősen javult munkahelyi teljesítménye. 

Harmadik lépés: a cselekvés

Ha már a szándék megvan és a teremtő állapotot kifejlesztettük, az egyén készen áll arra, hogy kreatívan cselekedjék a világban. Ezt a folyamatot három részre bontjuk: (1) tervek, (2) cselekedetek és (3) az eredmények kiértékelése és reagálás. Ez a legtöbb coaching módszer központi részét képezi. A klienst megkérdezzük, hogy mit szeretne elérni és hogyan tudná megtenni, majd arra bátorítjuk, hogy cselekedjék. Attól függően, hogy hogyan mennek a dolgok, megfelelő módon módosíthatjuk a terveket és a cselekedeteket.

Sokat segít, ha a kliensek leírják terveiket, konkrétan megfogalmazva azokat az „újságírói kérdések mentén” (mi, hol, mikor, kivel és hogyan). A klienst ezután megkérjük, hogy kötelezze el magát, hívja életre a terveket és írásban jegyezze cselekedeteit fel és azok eredményeit naplószerűen két kategóriában: (1) Mit tettem ma, ami közelebb vitt célomhoz vagy szándékomhoz? (2) Mit tettem ma, ami távolabb vitt célomtól vagy szándékomtól? Ez az egyszerű önreflexió nagyon hasznos lehet a viselkedés és tapasztalás kialakításában egy pozitívabb lét érdekében.

Kliensem, John, terveket szőtt és cselekedett szakmai élete számos területén. Többek között új személyzetet toborzott, megváltoztatta marketing stratégiáit, újratervezte az alkalmazottak képzését és átszervezte azt, ahogy idejét a munkában töltötte. Jellemző módon csak akkor lett világosabb számára, hogy hogyan tudnának a dolgok legjobban működni, amikor elkezdett cselekedni.

Negyedik lépés: A nehézségek átalakítása

Minden kreatív úton számos nehézségbe ütközünk. Ezek lehetnek külső nehézségek, például emberek vagy intézmények, akik megpróbálnak keresztbe tenni fejlődésünknek, pénzügyi vagy egészségügyi krízisek, visszaesések vagy hibák. Lehetnek belső nehézségek is, például negatív hiedelmek vagy érzelmek, ambivalenciák vagy a motiváció hiánya. A generative coaching a siker és növekedés elengedhetetlen részeként tekint ezen elkerülhetetlen minták alkalmazására és átalakítására, részben azért, mert gyakran csak korlátozott mértékben tudunk nem tudomást venni róluk. Ennél is fontosabb viszont, hogy ezekben a negatív mintákban energia és potenciális erőforrások rejlenek. Ezért egyfajta aikido hozzáállást alakítunk ki a problémákkal kapcsolatban, elmozdulva a kontra-produktív „harcol/menekülj/merevedj meg vagy lapulj le” reakcióktól egy kreatív folyamhoz, hogy átalakítsuk a problémákat megoldásokká (Gilligan, 1997 és 2012). Ez egyike a generative coaching egyedi és jellegzetes vonásainak, ahogy hamarosan megjelenő könyvünk is vázolja majd.

Az emögött megbújó gondolat az, hogy a kreatív tudattalanban egy kísérleti minta többféle formát ölthet, egyaránt lehet negatív és pozitív, végső formája majd az ember hozzáállásának lesz eredménye. Például a szívósság lehet pozitív (pl.: elkötelezettség, önvédelem, határozottság) vagy negatív (pl.: düh és rombolás), attól függően, hogy az ember hogyan értékeli. Azzal, hogy a negatív élményekhez ügyesen pozitív készségeket kapcsolunk, át tudjuk alakítani őket pozitívabb formákba. Például John képtelen volt értékesítőit rábírni arra, hogy értékesítési kvótáikat elérjék. Rájött, hogy attól félt dühös lesz, ne adj’ Isten úgy fog dühöngeni, mint édesapja. Azzal, hogy összekötötte a dühöt és a félelmet testében lévő energiákként, megtalálta, hogyan tudja kifejleszteni és integrálni pozitív oldalukat, az érzékenységet és az összpontosítást.

Ötödik lépés: Fenntartás, a Generatív Önfejlesztés gyakorlata

A generative coaching utolsó lépése az, hogy biztosítsuk, hogy a kliens kifejleszti, miként tud tovább növekedni és változni pozitív elme-test gyakorlata. Ez összhangban áll azzal az alapelvvel, hogy az egyén tudatállapota határozza meg első sorban, hogy milyen valóság és élmények lesznek lehetségesek. Általában klienseimmel erről a boldog és sikeres élet három alappilléreként beszélek. Az első kettő a munka és a szeretet (család, intim partnerek stb.); az emberek többsége egyetért azzal, hogy a siker ezeken a területeken elengedhetetlen ahhoz, hogy boldogan, egészségesen és kreatívan éljünk A „jó élet” harmadik pillére a gyakorlat. Míg a munka és a személyes kapcsolatok mindig magukkal hordoznak némi figyelmet és felelősséget mások irányában, a gyakorlat elsősorban arról szól, hogy teljes szívvel önmagunkra figyeljünk. Ennek példája a naplóvezetés, meditáció, sétálás, olvasás, sportolás, önmagunkat erősítő gyakorlatok és ezek társai.

 

Szeretek úgy fogalmazni, hogy csak annyira vagy jó, amennyire gyakorlatod jó. Ha elkötelezettek vagyunk amellett, hogy javítsuk tudatunk minőségét napi szinten, életünk jobbá válik. Ha nem, a pozitív fejlődés sokkal kevésbé valószínű. A leggyakoribb kifogás, mely a rendszeres gyakorlásra vonatkozik az, hogy „Most túl elfoglalt vagyok.” Ezt a kifogást megkérdőjelezhetjük, ha azt hangsúlyozzuk, hogy legtöbbünknek soha nem fog megadatni az idő a gyakorlatra, el kell vennünk azt. Például naponta több húsz perces blokkra bontva a gyakorlatokat. Ezek a gyakorlatok nem csak javítják a tapasztalás és a teljesítmény minőségét, hanem megadják a jólétet és a kreatív tudatossághoz szükséges kiterjesztett időérzékelést.

Segítünk a klienseknek beazonosítani, hogy mely gyakorlatok lehetnek hasznosak és eredményesek számukra és arra koncentrálunk, hogy hogyan biztosíthatják azt, hogy rendszeresen időt szakítanak rájuk. John arra jutott, hogy a hosszú séták reggelente rendkívül sokat segítettek, ahogy azok a séták is, melyeket akkor tett, amikor rajta kapta magát, hogy szorongva gondolkozik a munkában. Ezenkívül visszatért egy régi gyakorlatához is: zenét írt és játszott, mivel ez újra összekötötte egy inspirációs és kreatív energiával.

Ezzel a kemény munkával és pozitív változásokkal, John élete belendült. Cége rendkívül sikeres lett, több mint 80 alkalmazottal és találkozott egy hölggyel, aki nem csak általános igazgatója lett, hanem felesége is! Ahogy ő fogalmazott álmai életét élte. További kihívások is felmerültek, de folyamatos elkötelezettsége a teremtő állapot gyakorlása és megélése felé segítette, hogy sikeresen túljusson minden lépésen. Mikor legutoljára beszéltem vele, nagyon tehetős, egészséges és boldog volt.

Összefoglalás

A generative coachingra a változási munka harmadik generációjaként tekintünk. A hagyományos coaching legtöbb alapelvét és módszerét tartalmazza – hangsúlyozza a pozitív célokat, a jövő-orientációt és a cselekvési terveket – de a legtöbb figyelmet az egyén tudatállapotának szenteli, ideérte negatív érzelmi állapotait is. Azzal, hogy a „belső játékot” hangsúlyozza az egyén teljesítményében, az ugyanolyan fontos lesz, mint külső élete és új lehetőségek jöhetnek felszínre. Az elveszett energiát visszaszerezzük és új készségeket fedezünk fel, ha pozitívak és kíváncsiak vagyunk és ügyesen fordulunk a negatív élmények felé (a pozitív célok szolgálatában). A legfontosabb, elsődleges cél az, hogy a klienseket összekapcsoljuk azzal a kreatív tudatossággal, amely egy boldog, sikeres és tartalmas élethez szükséges.

Írta: Stephen Gilligan,

Fordította: Damásdi Judit (Generative Coaching, NLP Academy Newsletter, 2013/05 alapján)